Taxisofőrtől hallottam a tökéletes fogászatról

Természetesen megint elkéstem a buszomat, ami 40 percenként jár. Olyan szerencsém van, hogy mindig előttem megy el, hogy még végig is nézhessem, hogyan távolodik el tőlem. Nem volt mit tennem, 40 perc akkora idő az életemből, amit már nem szíveszen töltök el várakozással, akkor már inkább a pénz essen áldozatul.

Ezért döntöttem úgy, hogy felhívok egy taxitársaságot és velük megyek be, a belvárosba. A taxis nagyon gyors volt, 10 percet sem vártam, már ülhettem is a kocsiba. Mindemellett nagyon kedves és udvarias is, egyszerűen csak szimpatizáltam vele, így annak ellenére, hogy nem szeretek ismeretlen emberekkel beszélgetni, vele kivételt tettem. Egész érdekes témákat boncolgattunk, míg végül eljutottunk a fogászati problémákhoz. Elpanaszoltam neki, hogy mennyire nehéz jó fogorvost találni, amihez nem kell kimennem a külvárosba, hogy megfizethető legyen, és nem is a belvárosban van, azonban putri hely. Elmondta, hogy ismeri a problémámat. Ő és családja is sokáig keresték a megfelelő fogdokit itt Budapesten, de végre találtak egyet, akivel nagyon meg vannak elégedve, mindannyian oda járnak és elmondása szerint nagyon jó munkát végeznek, a jutányos ár és a jó elhelyezkedés mellett is. Nagyon szimpatikus volt a leírása, így megkértem, hogy árulja el, hogy találom meg őket. Elmondta, hogy elég beírni a keresőbe hogy fogorvos Budapest, és az első oldalon kiugrik a honlapjuk, persze azért pontosított, hogy biztosan megtaláljam. Azt mondta, hogy a legjobb, ha az internetes oldalukat vizsgálom meg, mivel ott részletes leírások vannak minden kezelésükről, valamint a fogorvosok is bemutatkoznak, így előre el tudjuk dönteni, hogy ki vált szimpatikussá, kihez szeretnénk bejelentkezni a közeljövőben.

Megköszöntem neki az infókat, ha valóban ilyen jók, mint ahogy leírta, akkor kb. elmondta nekem az ötöslottó nyerőszámait. Bíztam benne, így hálám jeléül több borravalót adtam, mint terveztem.

Hosszú nap volt, sok elintéznivalóm akadt, így csak egészen este jutottam haza, amikor is volt végre időm utánanézni a rendelőnek.

Amikor beütöttem a keresőbe, hogy fogorvos Budapest, valóban gyorsan megtaláltam a keresett fogászatot. Utánanéztem az infóknak, minden részletesen leírnak, és állítom, hogy mindenki számára érthetően, mivel még én is felfogtam az egyes kezelések menetét. Úgy döntöttem, másnap fel is hívom őket és kérek tőlük időpontot kivizsgálásra.

Másnap reggel, kb. rögtön hívtam őket, és egy kedves hang fogadott. Időpontot szerettem volna kérni tőlük, méghozzá, az egyik kiszemelt fogorvoshoz szerettem volna bejelentkezni. Az ott dolgozó kapcsolattartó, először is megkérdezte, nekem mikor, milyen időszakokban felelne meg, és ennek megfelelően keresett időpontot, még arra a hétre. El sem hittem, hogy sikerült ilyen gyorsan megoldani a dolgot.

fogorvos-Budapest

Amikor elmentem a megbeszélt időre, kedvesen fogadtak, és minden várakozás nélkül, a fogorvosi székbe ültettek. Bemutatkozott az általam választott fogorvos, és így első élő találkozásra még szimpatikusabbnak tűnt. Elmondtam neki panaszaimat, valamint, hogy mit tapasztaltam étkezés és folyadék fogyasztás közben, és máris nekilátott a vizsgálatnak. Az volt, amit feltételezett, állította, és elmagyarázta, hogy mi a gond a fogammal, és hogy erre milyen megoldást kínál. Megkérdezte, hogy elfogadom-e a megoldást. Természetesen elfogadtam, megbíztam a dokiban, annak ellenére, hogy először jártam nála. A kezelés közben igyekezett lekötni a figyelmemet, ami sokat segített abban, hogy megfeledkezzek arról, hogy épp egy fogorvosi székben ülök, amit egyébként nagyon nem kedvelek (szerintem ezzel sokan vannak így), úgyhogy ezt az erőfeszítést, nagyon értékelem. Igazából érdekes dolgokról beszélt, úgyhogy még élveztem is, a végül is monológját, mivel nem igazán tudtam válaszolni neki. Néha azért jelentette, hogy hogy is állunk, de mivel látta rajtam, hogy nem vagyok a fogászati beavatkozások rajongója, ezért igyekezett, szépen megfogalmazni, és viszonylag röviden, nem részletekbe menően leírni, amit nagyon értékeltem. A kezelés nem tartott szerencsére sokáig, viszonylag gyorsan túlestem rajta, állította a fogdoki. Mondjuk nekem az egy óra nem volt annyira gyors, de elismerem, hogy valóban kevesebbnek tűnt. Amikor fizetésre került a sor, boldogan konstatáltam, hogy valóban azt a jutányos árat fizettem, mint amit említett az elején, semmi plusz költség nem jött rá. Rögtön meg is beszéltünk egy kontroll időpontot, és megnyugtatott, hogy az már valóban gyors lesz, nem kell aggódnom. Ezt örömmel hallottam.

Már a kontrollon is túl vagyok és meg kell, hogy mondjam, a fogam tökéletesen működik, semmi fogérzékenység nem lép elő evés/ivás közben, elmúlt az időnként belenyilalló szúró és elviselhetetlen fájdalom. Ez a kis gond megszűnése, egy óriási gondot vett le a vállamról. Így lettem a fogászat hűséges vendége, és be kell ismernem, már kevésbé rettent el a fogorvos meglátogatásának gondolata.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.